12.fejezet

Most nem fűzök hozzá semmit csak hogy köszönöm az olvasóknak, hogy olvassák és komiznak/pipálnak:') Nagyon jól esik az elismerés és nagyon hálás vagyok nektek:) Igyekszem hetente részeket hozni:) lehet, hogy lesz mikor 3nap múlva hozom a részt, de az is lehet, hogy több mint 1hét alatt:) Igyekszem:) <3 Még egyszer köszi az olvasást és remélem tetszeni fog ez a rész:) <3

*1hónap múlva* *Szeptember 5-e*
Hát igen. Végül sikerült meggyőznünk Harry-t és épp a suli fele tartok. Megbeszéltük Waliyha-val, hogy beugrunk a Starbucks-ba 1-1 forrócsokiért. Elég hűvös lett a szeptember. Megvettük a forró csokikat és a suliba mentünk. Az út felénél csöpögni kezdett az eső. Megállt mellettünk pár percre az eső kezdete után egy fekete autó. Niall-t pillantottam meg mögötte. Még mindig haragszom rá. A park óta nem is beszéltem vele.
-Nem szálltok be? Elviszlek.- mosolygott ránk kedvesen. Waliyha csak nézett rám.
-Csak azért mert nem akarunk agyon ázni.- válaszoltam komolyan és bepattantam az anyós ülésre, Waliyha pedig hátra.
-Még haragszol rám?- egy pillanatra rám nézett, majd vissza az útra.
-Tippelhetsz.- feleltem flegmán.
Az út további része csendben telt. Waliyha egyből kipattan az autóból ahogy megérkeztünk a suli elé. Én is ki akartam szállni de Niall visszarántott és bezárta az ajtót. Waliyha nem lepődött meg. A táskám is nála volt. Bement a suliba. Én csak gyorsabban vettem a levegőt és ijedten néztem körbe.
-Nem bántalak. Kérlek ne hidd ezt rólam. Én...- habozott.
-Niall. Nem érdekel. Kösz a fuvart de nekem mennem kell mert elkések.- az óra még csak 8:35-öt mutatott ami az jelezte még van 10percem. Újra a kilincsért nyúltam de elhúzta a kezem.
-Csak annyit kérek, hogy hallgass meg. Nem többet.- próbált meggyőző lenni. Gyönyörű kék szemeit az enyémekbe fúrta, ezzel teljesen megbabonázva és rávett, hogy végig hallgassam.
-Mondd.- sóhajtottam.- 5perced van.- pillantottam meginn az órára.
-Emma én... tudom, hogy hülye voltam és egy balfasz. Harry-től is megérdemeltem volna jó pár pofont, amit csak Paul akadályozott meg.- itt kicsit meglepődtem. Nem azon, hogy megérdemelte volna, hanem azon, hogy Paul-nak kellett megakadályoznia.- Mindent sajnálok. Elborult az agyam. Egyszerűen csak félre értettem az egész helyzetet és... és teljesen megharagudtam az egész világra. Csak téged találtalak meg és bántottalak. De nem önszántamból. Sose bántanálak. Sose bántanék lányokat. Főleg nem olyanokat mint te.- itt picit pírbe borult az arca- A parkban is bocsánatot akartam kérni de meg se hallgattál. Én... féltékenységből csináltam az egészet.- motyogta lehajtott fejjel.- Kérlek ne haragudj rám.
Teljesen meglepődtem rajta. Nem is jutottam szóhoz. Kifogást próbáltam keresni, hogy ne kelljen válaszolnom és reagálnom a gondolataira de nem találtam. Időm még volt.
-Mire voltál féltékeny?- néztem rá értetlen fejjel. Bár sejtettem a választ de meg akartam bizonyosodni róla.
-Inkább kire? És Harry-re.- még mindig az orra alatt motyogott.
Meginn lesokkolt. Látszott mennyire bántja az egész. Olyan aranyos volt ott az autóban. Csak ült megszeppenve és lehajtott fejjel. Az ujjait tördelte a 2combja között.
-Ömm...- elpirult még mondani valója előtt.- Emm... megtehetek valamit?- kérdezte félénken és bizonytalanul.
-Attól függ mit.- meginn beugrott a premier napi eset.
-Meg tehetek valamit vagy sem?- kérdezte reménykedve.
-Tedd.- megbíztam benne.
Átölelte a derekam bátortalanul, felém hajolt és súrolta ajka az enyémet.

Próbálta jelezni mit szeretne. A szívem hevesen verni kezdett. Nem tudom miért. Meg akart csókolni, kezeimet bátortalanul a tarkójára csúsztattam, ujjaimat a hajába, jelezve ezzel, hogy nyugodtan megcsókolhat. Ajkait enyémekre tapasztotta. Óvatosan játszottak ajkai az enyémekkel.

Megbocsájtottam neki. Nem tudtam rá haragudni. Viszonoztam csókját. Cirógattam a tarkóját. Boldogsággal öntött el ahogy éreztem, hogy boldog. Éreztem ahogy a csípőcsontomon járt fel-le a keze. Nem haladt feljebb. Nem szegte át a határokat. Lassan elváltunk egymástól. Egy apró puszit nyomott még sz ajkaimra búcsúzásként.
-Akkor ugye nem haragszol rám?- kérdezte reménykedve.
-Már nem.- mosolyogtam rá biztatóan, majd az órára pillantottam.- de mennem kell. Sajnálom. Szia. Majd  találkozunk.- kipattantam a kocsiból és befutottam a suliba. Végig simítottam az ajkaimon. Ez volt az első igazi csókom.
*délután Harry házában*
Rég volt alkalmam Harry-vel is közösen beszélni. Túl sokat tanultunk Waliyha-val és eléggé sok időt töltünk együtt ahogy legjobb barátoknak szokás. Ám ma ez kivételesen nem így volt. Épp a leckémet írom. Kinn szakad az eső, hideg van és a takaróba beburkolózva olvasgatom és tanulgatom a kémiát.Észre se vettem, hogy Harry bejött és mellettem a takaró alá bújva 2 forró csokit tart.
-Még ma elveszed tőlem?- meginn flegmára váltott.
-Jajj bocsi. Persze. Köszi.- mosolyogtam rá. Elvettem a forró italt és beleszürcsöltem.
-Elég édes? Hozhatok még cukrot ha kell.- láttam halványan a gödröcskéit.
-Igen. Persze. Nagyon finom.- mosolyogtam rá.- Csak épp tanultam.
-Láttam.- sóhajtott.- Túl sokat tanulsz. Nem akarsz elmenni valamerre? Tudom, hogy most lesz idén mindenféle teszt, meg minden. De... ez kicsit sok lesz így.
-Harry. Tanulnom kell ha normális munkát akarok. Minél több pontom lesz, annál esélyesebb vagyok egy normális egyetemre és azt csak tanulással lehet elintézni, hogy bejussak.- vallottam be őszintén.
-De így strébernek tűnsz.- lökött oldalba, de óvatosan, hogy ne ömöljön ki a forró csoki. Csak kuncogtam és újra beleittam az italba.
-Ez van. De legalább valamennyire biztosítva van a jövőm.- rántottam vállat. Meginn felemeltem a könyvet és olvasni kezdtem.

*Harry szemszöge*
Meglepődtem. Egy 15éves lány, hogy tud ilyen éretten gondolkodni? Csak néztem ahogy meginn a könyvet bújja. Kicsit hiányzott, hogy vele aludhassak. De nem akartam zavarni. Kétlem, hogy örülne a jelenlétemnek esténként. Vannak titkaim róla. Kép a fiókomba, amit sunyiba csináltam, vele álmodom+álmodozom és mikor a közelembe van akár képes lennék elveszteni a fejem is. Tetszik. Sajnos túlságosan is. De biztos visszautasítana ha ezt megtudná. Magam elé bámultam és ezen gondolkodtam, állítottam fel a kontra-pro. érveket magamba és észre se vettem, hogy beszélt hozzám.
-Bocsi. Elgondolkodtam. Mit mondtál?- ittam bele a forrócsokiba.
-Hogy éhes vagyok és, hogy van-e itthon kaja?- gondolom ismételte meg magát újra.
-Ja... Persze. Gyere.- mosolyogva kisegítettem az ágyból és levittem, összedobtam neki kaját, amit hamar meg is evett.
Egyből visszament a szobájába, magára zárta az ajtót. Még összedobtam neki a holnapi reggeliét és a holnapi kajáját, mivel reggelente nem szoktunk találkozni és felmentem én is a saját szobámba.
Rajta gondolkodtam egész éjszaka és felmentem Twitterre. Le akartam írni az érzéseimet amik bennem vannak, hogy a rajongóim is tudják de nem tudtam, hogy fogalmazzak. Így végül csak ennyi lett az egész:

''A ''legjobb érzés'' mikor nem tudod, hogy mit tegyél, hogy jobb legyen''

Mind ezt egy ál profilomról. Nem sokan ismerik. Csak pár rajongóm. De kedvesen válaszoltak is rá egyből azokat amit én nem merek. Cselekedni. De ha nem cselekszem akkor más teszi meg. Már lehet, hogy meg is tette valaki csak nem tudok róla? Lehet. Emma csodálatos. Csak épp nem merek túlságosan közeledni felé.

11.fejezet

El se hiszitek milyen boldog vagyok, hogy olvassátok a blogom:) Tényleg nagyon sokat jelent. És most hogy látom mennyien nézitek gondoltam emelek egy kicsit és 2komi után hozok új részt. Tudom, hogy ezzel az agyatokra megyek de ha nem komiztok akkor nem tom érdemes-e folytatni. Szóval lehet most már pipálgatni, feliratkozni és kommentelni. 2komi után hozom az új rész:) Illetve meglátjuk mennyi pipánk lesz:) <3 Előre is bocsánat a szomorkás és depis hangulatú rész miatt. Bár ebbe már van gif:$ 
A kinézetet és a sok segítséget külön köszönöm Vörös Virágnak:) <3

Csak ültem és gondolkodtam a történteken. Még mindig nem fért a fejembe, hogy Niall hogyan volt képes ezt tenni. Mit vétettem ellene? Mit tettem, hogy fájdalmat okozott nekem fizikailag. A lelki fájdalom jobb lett volna. Azt hamarabb elfelejtem. Aztán még ott van Harry. Ő is megharagudott amiért reggel kitettem a szobámból. Megváltoztatta az életem és segített mindenben. Csak ültem és gondolkodtam ezen a 2srácon. Mindegyik néha seggfej, néha pedig egy zabálni való, édes srác. Csak nem tudom mivel érdemlem  ki ezt. Nekik semmit nem ártottam. Tán a jelenlétem zavarja őket?
Éreztem ahogy néhány esőcsepp rám esik, ezzel nedvesítve a bőröm. Nem foglalkoztam vele. Nem volt kedvem visszamenni Harry-hez aki bármikor leordíthatja a fejem. Felsurranni meg úgy se tudok. Egyre jobban esett az eső. Végül szakadni kezdett. Én pedig csak ültem a padon és el voltam foglalva a gondolataimmal.

Lassan lecsuktam a szemem és újra kinyitottam. Már teljesen átáztam. Hirtelen leült mellém egy bőrkabátos ember. Niall volt az. Nem néztem rá csak egy pillanatig, hogy felismerjem. Szinte egyből arrébb húzódtam tőle és fel óhajtottam volna állni de megragadta a karom. Megijedtem. Féltem, hogy újra bántani fog. De nem tette. Csak felállt velem szembe és kisöpörte arcomból a vizes hajtincset, ami a szemembe lógott. Levette a kabátját és rám akarta adni de eltoltam.
-Nem kell.- alig lehetett hallani hangomat az esőbe. De még így is érezni lehetett benne a félelmet.
-Kérlek ne haragudj.- szemeivel enyémet kutatta  de én csak szigorúan egy teljesen más irányba néztem. Nem voltam hajlandó megbocsájtani neki.
-Nem vagyok könnyen megbocsájtó típus. És ezt kétlem, hogy valaha is elfelejtem neked.- mondtam komolyan. A félelmem még mindig ott volt.
-De... csak a fájdalom miatt tettem. Elborult az agyam.- próbált meggyőző lenni.
-Niall... Nem érdekel. Szerintem akkor az egyetlen ember akiben fájdalom volt, az én voltam. Miattad. Az ujjaid miatt.- mondtam és elindultam hazafele.
-Nem. Ez nem igaz. Emma. Kérlek ne hagyj itt.- szólt utánam. Azt várta, hogy visszamenjek hozzá. Egy pillanatra megtorpantam, majd tovább sétáltam.
-Gondolkozz el azon amit tettél. Hogy mennyi fájdalmat okoztál és, majd utána TALÁN beszélünk.- szóltam hozzá mielőtt leléptem.
Hazafele menve is csak sírtam. Mikor hazaértem, levettem a cipőm. Hazz egyből hozzám futott és segített levenni a vizes ruhákat. Azt hiszem ő már nem haragszik rám. Legalább is nem úgy nézett ki. Felmentem és letusoltam, átvettem egy melegebb ruhát, csináltam egy teát és visszafeküdtem az ágyamba. Pár perc múlva Harry jött be a szobámba valami kajával a kezében. Azt hiszem az a tésztás, kínai leves volt a tálban egy-egy pár evő pálcikával.
-Miért nem jöttél vissza mikor elkezdett csepegni az eső?- leült mellém, felültetett, ölembe helyezte a tálcát és szemembe nézett.
Újra könnyekkel teltek meg a szemeim. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Hogy, mert féltem? Vagy, hogy mert nem akartam, hogy meginn leordítsa a fejem? Ehelyett csak hagytam legördülni egy könnycseppet az arcomon, ami azt hiszem mindent megmagyarázott neki.

-Edd meg a levest. Remélem nem vagy beteg.- tette homlokomra a kezét. Megkönnyebbülten sóhajtott és nézett rám nagy szemekkel.
-Velem eszel?- töröltem meg az arcom és halkan beszéltem a szívbeli fájdalom miatt.
-Igen.- mosolygott rám.- Azért hoztam 2 pár evőpálcikát. Ugye tudsz vele enni?- kérdezte reménykedve. Én csak nemlegesen ráztam a fejem.- Akkor megtanítalak.- sóhajtott.
Úgy 15perc alatt sikerült megtanítania, így nekifogtunk és megettük a nagy adag levest. Felkapta a tálcát és kiment a szobámból. Ám még az ajtóban megállt és visszanézett rám.
-Nyugodtan hívd át Waliyha-t ha gondolod. Engem nem zavar.- rántott vállat és kiment a szobából.
Felhívtam Waliyha-t aki úgy 10perc múlva taxival állt meg a ház előtt és hozott egy hatalmas tábla csokoládét. Szerencsémre olyan jól megismert a tegnapi nap folyamán, hogy még megnevettetnie is sikerült. Bár csak egy pillanatra de akkor is. Sikerült neki ami ilyen helyzetben általában lehetetlen.
-Olyan mintha már ezer éve ismernénk egymást. Nem?- kérdezte miközben a csoki egyik sorát ette.
-Mintha a legjobb barátok lennénk.- mosolyogtam rá halványan.
-Szerintem azok vagyunk.- mosolyogva megölelt.
-Tényleg így gondolod?- kérdeztem meglepetten.
-Igen.- mosolygott.- Nekem te vagy a legjobb barátom.
-Nekem is te.- mondtam ki amire gondoltam.
-Nem akarsz velem egy suliba járni így az utolsó éven?- nézett rám boci szemmel. Az a tipikus Malik boci szem. Nem lehetett nemet mondani neki és megint nevettem egyet.
-De. Jó lenne.- mosolyogtam rá.- De Harry nem tudom mit szólna hozzá.- húztam félre a szám.
- Kérdezzük meg.- fogott karon, kirángatott az ágyból és bekopogtunk Harry-hez aki pár percen belül ajtót is nyitott.
-Mit szeretnétek lányok?- kérdezte és lenézett ránk.
-Igazából a suliról beszélgettünk Waliyha-val és... arra gondoltunk, hogy...- kezdtem bele a lábaimat nézve.
-Mire?- kérdezte kicsit unottan.
-Hogy járhatnánk-e egy suliba?- nézett reménykedve Waliyha.
-Hát... nem is tudom...- vakarta meg a tarkóját Harry.
-Léciiiiiiiiiii!- néztünk rá kiskutya szemekkel fel, egyszerre.


ui.: Bocsi a rövid részért:/

10.fejezet

Először is szeretnék egy HATALMAS bocsánat-ot mondani. Nagyon nem volt időm így iskola kezdés miatt meg múlt héten TIU-on voltam 2x is:) Ha már itt tartunk remélem nektek is tetszett az a rész:) <3 Na és most meghoztam az új részt:) Sajnos ez se túl hosszú mert az időm nem nagyon engedi :ccc MILLIÓ BOCSÁNAT! <3 De örülök, hogy olvassátok a blogot:) És megkérnélek, hogy kommenteljetek. KÖNYÖRGÖM!

*Waliyha szemszöge*
Niall elég sietősen elhúztam Em-et mikor vége lett a filmnek. Reméltem nem lesz semmi baj. Kutattam a hatalmas folyosón a szobák közt. Hirtelen egy halk sikolyt hallottam a mozgássérült mosdó felől. Reméltem, hogy nem Emma van az ajtó mögött. Mikor kijött egyből nekem futott és szorosan magamhoz öleltem. Megpillantottam Niall-t, Emm feljebb húzott ruháját, Niall egyik oldalán pirosasabb arcát. Mikor felénk jött Emm szabályosan úgy kapaszkodott belém, mintha egy mentőmellény lennék. A szöszi viszont csak kikerült minket.
-Héj... Emma... mi történt?- kérdeztem aggódva.
-Niall... az ujjait... és fájt...- motyogta furán a történteket két sírás közt. De megértettem. Niall belé vezette az ujjait.
-Visszakísérlek Harry-hez rendben?- kérdeztem és megtöröltem az arcát. Bólogatott.
-H-h-hívok taxit...- motyogta szipogva.
-Én meg szólok Harry-nek.- mosolyogtam rá biztatóan.
Kiment az épület hátsóbejáratán, közben már telefonált. Én közben Harry-hez mentem.
-Hazz! Visszakísérem Emma-t, mert nem érzi jól magát.- ez lényegében igaz volt.
-Valami baj van?- kérdezte és hallottam, hogy aggódik.
-Nem csak fáj a feje meg a hasa. Visszakísérem hozzád.- mosolyogtam rá erőltetetten és el is tűntem mielőtt kérdezhetett volna valamit.

*Harry házában**Emma szemszöge*
Egyszerűen még mindig képtelen voltam felfogni, hogy Niall képes volt ilyet tenni. Sírtam. Waliyha próbált felvidítani de nem sikerült neki. Folyton csak azon agyaltam, hogy miért tette ezt? mit ártottam neki?.
-Próbálj meg aludni rendben?- szorosan megölelt. Mintha máris ismernénk egymást ezer éve. Mintha a legjobb barátok lennénk.
-Nem alszol itt te is?- kérdeztem szipogva.
-Hol?- kuncogott és ettől nekem is nevetnem kellett egy picikét.
-Kihúzható az ágy alsó része. Szóval az ágyon.- mosolyogtam rá.- Pizsit meg adok szívesen. Hazz meg biztos nem bánja.- vontam vállat és letöröltem a könnyeimet. Nekem csak egy barát kell. És Waliyha mellettem állt.
-Na akkor húzzuk ki, együnk valamit azt aludjunk.- kuncogott és már neki is látott az ágyat csinálni.
Nevetve legugoltam mellé, megcsináltuk az ágyat, aztán a gardróbomba vezettem. Teljesen tátva maradt a szája.
-Jézusom!- nézett nagy szemekkel.- Ez egy halom ruha.- mosolygott.- Na hol a pizsi?- nevetett. Lehet, hogy a jókedvével próbált felvidítani. Elvégre a legjobb barátok jókedvre derülnek ha a legjobb barátjuk boldog. Legalább is ezt hallottam és ez kihatott ránk.
-Itt van. Nesze neked.- nevetve hozzá vágtam mire ő hozzám vágott egy másik pizsit, erre ő nevetett fől.
-Kössz.- nevettem.
-Na kajáljunk valamit. Szerintem hajnal előtt nem tér haza a göndörke.- kuncogott.
Lementünk, kajáltunk és hülyültünk egy sort. Miután letusoltunk még rengeteget nevettünk egymáson úgy, hogy a könnyünk is kicsordult néha, majd lefeküdtünk aludni.

*másnap reggel*
Reggel Harry mellett ébredtem. Szorosan ölelve engem még békésen szunyókált. Hozzá bújtam és mepillantottam a kezét, melyet lila foltok fedtek és apró sebek. Óvatosan végig simítottam rajta, mire a smaragd zöld szemek kinyíltam és egyből az enyémbe pillantottak.
-Mi történt a kezeddel?- suttogtam. Ajkai alig voltak pár cm-re az enyémektől. Ez zavarba hozott.
-Waliyha elmesélte mi történ.- suttogta. Szorosan magához ölelt és szorosan ránk húzta a takarót.
-Megverted Niall-t?- kérdeztem meglepetten. Megijedtem, hogy megütötte.
-Nem. De a konyhába ne menj le.- suttogta.
-Amúgy meg mit keresel az ágyamba?- kérdeztem felvonva egyik szemöldököm.
-Tán zavar?- kérdezte összeráncolva a homlokát.
-Igen.- feleltem komolyan.
-Hát akkor szia.- kipattant az ágyamból, bevágta maga mögött az ajtót és kiment.
Ahogy Hazz kilépett a telefonom egyből csörögni kezdett. Niall nevét pillantottam meg a kijelzőn. Hagytam, hogy csörögjön még fel nem adja. Mikor lecsengett a kis dal ránéztem a képernyőre. 56(!) nem fogadott hívás. Kikapcsoltam a telefonom, felöltöztem, szóltam Hazz-nak és a parkba mentem.